Tisztelt Uram

Egy szerencsés véletlennek köszönhetően találtam meg Önt és a referencia is jó volt hiszen a szemközti építkezésen már bizonyítottak. A hegyaljai kultúrtáj építészeti örökségeként tartom számon a ház hátsó, eredeti, régi terméskő melléképületét ami akkor épülhetett amikor az utca még egy háznyival beljebb futott. Sajnos egy régi tűzeset miatt elhanyagolták a tetőszerkezetet, a sérült fal elé falaztak belülről és a hátsó, csak a szomszéd felől látható rész hosszú ideig ázott, omlásnak indult és a robosztus épület megsüllyedt amit a statikus bontásra javasolt. Önnek köszönhetően azonban egy beton alá és beinjektálással sikerült megmenteni a falakat, a régi tető és a tartóoszlopok ugyan bontásra kerültek de a pecsétes téglák továbbra is az épület részét képezik a koszorúba építve a csapat által. A méteres terméskő falak megerősítése injektálással remélhetőleg hosszú időre biztonságossá és használhatóvá teszi a régi épületrészt. Ráadásul a másik épületen lévő vizesedést is megszüntették ha már ott voltak.
Köszönettel és üdvözlettel,

K. Ádám Mád – Zemplén megye

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás