További információk az injektálás világából

Vizesedik a fal, vagy süllyed az alap?

Elképzelni sem tudjuk, hogy mennyi mindent kell megtenni egy vízszigetelés nélkül épült ház tulajdonosának, hogy a falak ne penészesedjenek és végre egészséges környezetet teremtsenek a házban élőknek, ha már sok mindent kipróbált és most itt jár, akkor jó hírünk van. Van megoldás, utólagos vízszigetelés, vagyis: injektálás!

Hogyan is működik ez a technológia?

A rosszul vagy egyáltalán nem szigetelt épületek, pincerészek esetén a talajból a kapillárisokon keresztül felszivárog a víz és ezzel károsítja az épület szerkezetét, valamint kellemetlen dohos levegőt, salétromos falakat eredményez a lakókörnyezetben. Az injektálás során a falazatba juttatott tömítő anyag szétterül majd, megszilárdul és egészegyszerűen elvágja az útját a víznek. Elzárja a kapillárisokat és mindeközben az adott szakaszon hidrofóbizálja, azaz víztaszítóvá teszi a falat. Ezt jelenti az injektálás. Az injektálással vegyi anyagot fecskendezünk be a falba, hogy javítsuk a szerkezet tulajdonságait. Milyen tulajdonságokon lehet így javítani? Az építőiparban sok területen használják ezt az eljárást pl. az állékonyság, szilárdság, vízzáróság és hőszigetelés területén.

Milyen problémákat oldhatunk meg az injektálás technológiájával?

A penészes fal az építőipari problémák eredménye. Rengeteg régi és új családi és társasház penészesedik. A tulajdonosok a legtöbb esetben nincsenek tisztában a helyzet súlyosságával, ugyanis a penész komoly légúti megbetegedéseket okoz, és a ház állagának fokozott romlását is előidézi. Sok mindenre hatással van a vizesedő fal. Az ablakokon előbb-utóbb megjelenik a pára és a penész, a parketta felázik, a bútorok elvetemednek a magas páratartalom miatt. Mindegy, hogy lakóházról, középületről vagy ipari létesítményről van szó, hiszen, ha megjelenik a penész, az azt jelenti, hogy vizesedik a fal és ez sajnos kivitelezési problémára utal, nem csoda, hogy az építőipar egyik legfontosabb feladata az, hogy a nedvességet tartósan távol tartsa az épületektől.

Pincétől a padlásig

A tetőn keresztül érkező víz ugyanolyan káros, mint a pincéből érkező. Legfeljebb nehezebb észrevenni. Inkább csak észleljük a magas páratartalmat és nem látjuk, hogy az esős időszakban fentről ázik a fal. Mindenesetben ellenőrizzük a tetőszerkezetet, amennyiben foltok jelennek meg a falak felső élénél, vagy a mennyezet beázását tapasztaljuk, de abban az esetben is, ha a páratartalom konstans hatvan százalék feletti.

Nedvesedő, leváló lábazat

Amennyiben alulról nedvesedik a fal, vagyis a lábazat, akkor minden esetben vizsgáljuk meg bontás után a tartószerkezetet. Szinte minden esetben, amikor az alsó sarok valamelyikében nedves foltok jelennek meg szinte biztosak lehetünk abba, hogy vagy kimaradt a vízszigetelés az építkezésnél vagy elöregedett és megsérült. Jó tudni, hogy a nedvesedés a vízszigetelés hiánya mellett a hőszigetelés hiányát is jelentheti. Az injektálást szinte minden esetben alkalmazhatjuk. Fontos azonban kiemelnünk, hogy tapasztalat és szakértelem nélkül ne vágjon bele, mindenféleképpen bízza szakértőre.

Hogyan működik az utólagos vízszigetelés?

Az injektálós vízszigetelés a falátvágásos vízszigetelésnél jóval kevésbé rizikósabb. Az injektálást érdemes tapasztalt cégre bízni, olyanra, aki már régóta foglalkozik ezzel a technológiával, hiszen a kiváló kivitelezés mellett garanciát is adunk. A nagy nyomású injektáló anyag mélyebben és jobban be tud szivárogni a fal szerkezetébe, így tökéletes vízszigetelést tud biztosítani. Speciális esetekben akár egész, komplett falakat is lehet így szigetelni pl. pincefalaknál.

További információk az injektálás világából 1

Rés a pajzson – repedés a falon

Abban az esetben, ha kisebb-nagyobb repedések látszanak a falon, akkor érdemes statikussal egyeztetni és az alaptestet fixálni injektálással. Ilyenkor érdemes megállapítani, hogy egyszeri vagy folyamatos mozgásról van e szó.  Az alap injektálás legfőbb célja vagy az alaptestek alatt és mellett lévő talaj megstabilizálása, vagy maguknak a szétrepedezett alapoknak a helyreállítása. Általában a talajjal kezdjük a helyreállítást. Azzal, hogy a talajt injektáljuk, nem csak megszilárdítjuk, hanem a benne lévő víz folyását is megakadályozzuk.

Kétféle anyaggal lehetséges injektálni: cementes és gyantás anyaggal.

Ha Ön is szeretné vizes falait szigeteltetni, vagy további információkat szeretne megtudni az injektálásról, vegye fel velünk a kapcsolatot!

Tel: 06 70 3334804 / 06 70 3334814 / nemethkaroly1970@citromail.hu

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás